Fülöpházi Kultúrális Egyesület (FÜLKE)
Fülöpházi Kultúrális Egyesület (FÜLKE)
6042 Fülöpháza, Kossuth u. 2.
képviseli: Csernák Lászlóné elnök
A legnagyobb FÜLKE a világon!
A népmesék szabályai szerint néhány jó szándékú, tettre kész ember elhatározta egyszer, hogy egyesületet alapít. Ahogy gondolták, úgy is tettek. Csekélyke szabadidejükből áldozva összejöttek és megalapították Fülöpháza kulturális egyesületét, amelyet röviden FÜLKÉ-nek neveztek el. Azt gondolták, hogy itt volna az ideje a meglévo tevékenységek összefogásának, lapkiadásának, egyszóval mind annak, amely a kulturális egyesület profiljába belefér.
A FÜLKE élni kezdett tehát, és hogy miért ez a világ legnagyobb FÜLKÉJE? Egyszerűen azért, mert ebbe a FÜLKÉ-be minden és mindenki belefér, itt mindenki megtalálhatja a helyét, azt a kis helyet a világban, ahol valami jót tud tenni.
Valamennyi Tisztelt Olvasónkat ezért köszöntöm tehát itt a FÜLKÉ-ben. Az emberi élet tágas terét felosztó elnevezések közül a legkisebbet jelentő terecskében, de gondolatában, átfogó tartalmában a legnagyobban.
Isten hozott, közöttünk téged is !