PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - BURSA HUNGARICA 2020

Írta: Mezei Ferenc on .

fulophaza-kozseg-cimere

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Fülöpháza Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Misztériumával együttműködve ezennel kiírja 2020. évre a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók (a 2019/2020. tanév II. félévére és a 2020/20210. tanév I. félévére), valamint felsőoktatási tanulmányokat 2020/2021. tanévben kezdeni kívánó fiatalok számára.

 

Nem részesülhet támogatásban az, aki:

  • a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója
  • doktori (PhD) képzésben vesz részt
  • kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban

A pályázatra az 57/2007.(III.26.) Kormányrendelet 18.§. (2) bekezdése alapján kizárólag azok a Kerekegyháza Város Önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok jelentkezhetnek, akik

  • felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányikat.

     („A” típusú pályázat)

  • a 2019/2020. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások

vagy felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert érettségizettek, akik a 2020/2021. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.

Csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2020. évi felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat 2020/2021. tanévben ténylegesen megkezdik. („B” típusú pályázat)

 

A pályázat benyújtásának módja és határideje:

A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:

                        https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

 

Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére.

A pályázati űrlapot az EPER-Bursa rendszerből kinyomtatva és aláírva a Polgármesteri Hivatalnál kell benyújtaniuk a pályázóknak.

 

A pályázat mellé (papíralapon) csatolandó a pályázó és a vele közös háztartásban élők jövedelmének igazolása, szociális rászorultságot igazoló iratok, valamint az „A” típusú pályázatot benyújtók részéről a felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2019/2020.tanév első félévéről.

 

A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott mellékletekkel együtt érvényes!

 

A pályázat papíralapú benyújtási határideje: 2019. november 05.

 

A részletes pályázati kiírással kapcsolatosan érdeklődni lehet ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal (6042 Fülöpháza Kossuth u. 5.) vagy a 76/546-057 és 06/70/371-9401 telefonszámok valamelyikén.

(H: 8-12, K: 13-16, Sz.: 8-12 13-16, Cs: -, P: 8-12)      

                                                

 

Fülöpháza, 2019. október 03.

 

 

                                                                  Fülöpháza Község Önkormányzata

Pályázati kiírások

"A" típusú pályázati kiírás  olvas
"B" típusú pályázati kiírás  olvas

Kapcsolat

Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal
Fülöpházi Kirendeltség
Vincze Miklós jegyző

Cím: 6042 Fülöpháza, Kossuth u. 5.
Telefon: 76/377-182, 76/546-054
Fax: 76/377-182
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.